POZÍCIÓ --->   Hírek


„Szeretném polgármester úrnak megköszönni, hogy a hívásomra eljött és a Nagyerdő és környékét és a négyesen túl élők életkörülményeit végig tudtuk tekinteni. Szemrevételeztük azt, hogy milyen körülmények vannak ott. Azt tudnám mondani, hogy az erdőben lévő állapotok gyászosak, siralmasak.
 
Egyes területeken olyan kép mutatkozik, mintha csatatér lenne, vagy Holdról érkeztek volna valakik és valami borzalmat hagytak volna maguk után. Teherautószámra kihordott városszélén lévő mocsok, dűlőutakra szemét kiöntve. Nagyon szomorú látvány, hogy az őzike ott kapirgál a lomok meg a roncsok között, amiben mindenféle van, sittől kezdve kommunális hulladékig.... Többször találkoztunk azzal, hogy hirdetéseket adtak fel bizonyos magánszemélyek szemételszállításra. Többen beleugrottak abba, hogy elszállíttatták a szemetet- valószínű nem is tudták, hogy hova kerül- a kommunális hulladékot és ezzel a mi erdeinket is bemocskolták, megkárosították ezen személyek. Úgy gondolom, hogy már mindenki értesült róla, hogy polgármester úr hadat üzent ezeknek a szemetelőknek, és itt helyben is közös megoldásokat keresünk annak érdekében, hogy ezt a szemétkupacot rövid időn belül el tudjuk tüntetni.”- mondta el a januári képviselő- testületi ülésen Kovács László, a Városfejlesztési Bizottság elnöke. 
 

Az ülés óta Gyigor Zoltán munkatársaival közösen több napon át takarította a Nagyerdőt, ahonnan mintegy 4 tonna illegális hulladékot gyűjtöttek össze, majd azt egy szemétlerakóba szállították. A Város több részén azonban továbbra is hatalmas szemét éktelenkedik. Kovács László bizottsági elnök kiemelte, hogy az illegális lerakók felszámolásának tetemes költségei vannak, ezért ezt a közpénzt például utak építésétől kell elvenni.
   
Hozzászólás: 0 Írta Lőrinczy Veronika  /   2020.február.04.kedd - 13:59:21
Nyomtatóbarát változat email valakinek