
RIPORT * 1914. december 13. Ez a születési dátum szerepel Egedi József személyi igazolványában, aki egy Abony és Tószeg között található birtokon látta meg a napvilágot egy bábaasszony segítségével.
- Azt mesélték, nagy havazás volt, amikor születtem - emlékszik vissza. Igazság szerint december 12-e volt, de másnap lett bejegyezve a születési dátum a jegyzőnél. Heten voltunk testvérek, én voltam az ötödik, és már csak egyedül vagyok - meséli.
A képgaléria a fotóra kattintva megtekinthető!

Nyolc éves korában libapásztornak adták a Kutyakaparó dűlőbe, iskoláit nem járhatta ki, mert villám csapott az épületbe, utána meg már nem tanulhatott - ez jut eszébe a gyerekkoráról.
A falon sorakoznak a bekeretezett családi képek, az egyiken még karon ülőként látható az édesanyjával és négy idősebb testvérével. Egy másikon szüleivel, testvéreivel és azok házastársaival van rajta, hosszan sorolja a neveket. Édesanyja is szép hosszú életet élt, 103. életévében hunyt el. Feleségével Brenyó Máriával 1937-ben házasodtak össze. Kiss fényképész készítette a friss házasok fotóját, büszkén mutat Józsi bácsi a képre.
- A feleségemmel együtt dolgoztunk, úgy ismertem meg, szakácsné és szobalány volt. 70 évet éltünk együtt - mondja.
Kitüntették a községfejlesztésért végzett elismerésre méltó munkájáért
Korán gazdálkodó lett, majd 1950-ben beköltöztek Abonyba, a Vasút útra és a Tószegi úton üzemeltetett gazdatelepet. Az 1960-as évektől zöldség-gyümölcs ültetvény tervezéssel és kivitelezéssel foglalkozott, de dolgozott az Abonyi Földműves Szövetkezet bérelszámolójaként, a Ceglédi Járási Építőipari Szövetkezet fogatosaként és rakodójaként és az ÁFOR munkaügyi csoportjában is. 1970-ben a községfejlesztésért végzett kiváló társadalmi munkájáért Községfejlesztésért Kitüntető jelvény bronz fokozatát kapta a Pest Megyei Tanácstól. 1974-től lett nyugdíjas, de az Abonyi Nagyközségi Tanács felkérésére csatlakozott a tanácshoz, és a Szabálysértési Bizottság tagjakét tovább dolgozott. 1981-ben is kitüntették, egy díszoklevél hirdeti az Abony nagyközségért végzett elismerésre méltó munkáját.
A szobában fogad minket, de alig várja, hogy megmutassa a kertet és a műhelyét, ahol barkácsolgatni, szerelni szokott. Nagy szerelme a szőlő, amivel teljes egészében maga foglalatoskodik, csak a darazsakkal gyűlik meg a baja! Persze a termésből mindig jut Buksinak is, a hűséges házőrzőnek, mert ő is nagyon szereti, és neki szinte mindent szabad. Józsi bácsi egész nap tesz-vesz, későn fekszik és korán kel. Reggelente olvas, a Kincses Kalendáriumot és a Szabadföldet járatja, este pedig meccset néz. Mindene a kert, imád a szabadban mozogni. Virágokat ültet és a diót is maga gyűjti össze.
Felássa a kertet, kacsolja a szőlőt

Józsi bácsi nem magányos. Gyakran meglátogatják a rokonok és segítenek neki, de háziorvosa Dr. Gráf Zsuzsanna és asszisztense is felügyeli. Az Abonyi Karitász Csoport is a szárnyai alá vette, szinte valamennyi idősek számára rendezett programon részt vesz, ahová gyakorta Dr. Tóth Katalin szokta elvinni.
„Nem tudom elfogadni, ha valamit nem tudok megcsinálni!”
Józsi bácsi azt mondja, hogy ha egy kicsit rosszabbul van, akkor sem hagyja el magát, így előbb-utóbb helyrejön. Ezt javasolja mindenkinek.
- Nem tudom elfogadni, ha valamit nem tudok megcsinálni, addig próbálgatom, hogy a végén csak sikerül. Olyan dolgokat is elvégzek, hogy a mester nem hiszi el! - mondja büszkén. A fiataloknak azt üzeni, úgy éljék az életüket, hogy amit elhatároznak, azt tűzön-vízen vigyék keresztül. Csak egy kis akaraterő kérdése az egész!
Ha valakinek sikerélménye van, „bátorkodik, hogy máshoz is hozzáfogjon.”
- Azt ajánlottam mindég a fiataloknak, hogy ne hagyják abba, amibe belekezdtek, higgyék el, hogy meg tudják csinálni! - teszi hozzá.
Abony Város Önkormányzata nevében szívből köszöntjük Egedi Józsi bácsit 102. születésnapja alkalmából és további jó egészséget kívánunk neki!
Riport: Darányi Erika
Fotók: Szilágyi Tamás