POZÍCIÓ --->   Hírek


A fiatalok szórakozási kultúrájáról, az alkohol- és drogfogyasztási szokásaikról tájékozódhattunk pénteken a rend őreitől, ahol az is felmerült, hogyan segíthetnek a helyi vendéglátóhelyek a tinédzserek konszolidáltabb szórakozásra való nevelésében. Az Abonyi Rendőrőrs 2016. május 27-én közös gondolkodásra hívta a szórakozóhelyek tulajdonosait és az érdeklődő lakosságot a Művelődési Ház kamaratermébe. A meghirdetett lakossági fórumon a szórakozóhelyek és a közbiztonság kapcsolatára helyezték a hangsúlyt, de más témában is kérdezhettek a résztvevők.

Segíthetnek a szórakozóhelyek is

Török Csaba r. alezredes, a Ceglédi Rendőrkapitányság vezetője a fiatalok szórakozási szokásaival kapcsolatban elsősorban a köznyugalmat sértő problémák megoldására hívta fel a figyelmet, amelyet véleménye szerint a rendőrség a szórakozóhelyek tulajdonosaival és a lakosság javaslataival együtt tudna pozitív irányba előmozdítani. Az egyik legnagyobb probléma a mértéktelen alkoholfogyasztás, melynek kezelésében a vendéglátóhelyek vezetőinek segítségét kérte. – Az alkoholfogyasztással összefüggésben több ízben történnek olyan bűncselekmények, amelyekben a rendőröknek intézkedni kell. A szórakozóhelyek vezetőinek lehet szerepe abban, hogy a jogsértéseket megelőzhessék. Beszélni kell a problémákról, hogy az eljárások megelőzhetők legyenek – emelte ki a bajok forrását a kapitányságvezető.

Kukkantsanak bele a fórum pillanataiba a képre kattintva. Szilágyi Tamás képriportja

Jön a nyári szünet, több lehet a gond

Gulyás Pál r. alezredes, az Abonyi Rendőrs parancsnoka és Farkas Csaba r. őrnagy, őrsparancsnok-helyettes is részt vett a fórumon, ahol előbbi előadást tartott Abony város bűnügyi helyzetéről a garázdaságok és a személy elleni erőszakos bűncselekmények vonatkozásában, melyek sok esetben hétvégi kikapcsolódások során történnek. Az őrsparancsnok úr statisztikai adatokkal szemléltette a bűnügyi helyzetet. Bár az elmúlt években csökkentek a bűncselekmények Abonyban, szót érdemel, hogy az italhoz és szórakozóhelyekhez köthető garázdaságok száma idén meghaladta a tavalyi egész éves mutatót; míg tavaly 15 esetről tudtak, idén már 16 esetben kellett intézkedniük. A nyári szünidőben a bűncselekmények száma pedig csak nőhet.

Időben jelezni kell a problémát

Gulyás Pál megerősítette, hogy egyértelműen a szeszes italok fogyasztásához, a nem megfelelő szórakozási kultúrához köthetők az elhangzottak, melyet a kamaszok konfliktuskezelési problémái és a társasági befolyásolás, az ún. „csordahatás” is erősíthet. A szórakozóhelyek felelőssége az lehet ebben a témakörben, hogy erősen ittas és 18 éven aluli személyeket ne szolgáljanak ki, és időben értesítsék a rendőrséget, ha konfliktus merülne fel a vendégek között. Sok esetben későn tudnak reagálni egy-egy ilyen esetre, mert nem kapnak időben értesítést az incidensekről. Áldozattá is válthatnak a gyerekek – hangsúlyozta a r. alezredes úr, – hiszen alkoholos befolyásoltság alatt könnyen kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetnek.

A nyilvánosság előtt megjelenő klubok, sörözők vezetői elmondták, hogy ők szerencsére nem észlelik a felvázolt nehézségeket, és jó volna, ha mindenkire az lenne jellemző, hogy a fiatalok helyzetét szem előtt tartva, felelősen vezetik a vendéglátóhelyüket, mellyel talán a gondok egy része is csökkenthető lenne.

Saját bőrüket viszik vásárra a tinédzserek 

A lakásotthonok képviselői örömmel veszik a rendőrség folyamatos jelenlétét, segítségét. Az illegális szerek használata okozza a legtöbb fejtörést számukra, ezek megelőzéséről kellene többet beszélni, hogy a gyerekek ne jussanak hozzá könnyen a drogokhoz. Azon a véleményen voltak, hogy az alkohol lecsengett a tinik körében, és átvette a helyét valami sokkal veszélyesebb. Sajnos a gyerekek nem hiszik el, hogy velük is megtörténhet az a rossz, ami mással megesik, és azt gondolják, hogy nem szokhatnak rá a tiltott szerekre.

Drogprevenciós előadást is szerveznek

Török Csaba r. alezredes tájékoztatta a megjelenteket, hogy június 2-án bűn- és baleset-megelőzési napot szerveznek a sportcsarnokban, melynek részeként Dr. Zacher Gábor drogprevenciós előadást tart. A rendezvénnyel az a céljuk, hogy a ma oly divatos drogok ellen fel tudjanak lépni, és olyan döntési helyzetbe hozzák a gyerekeket, hogy megértsék, a drogok egészségük ellen vannak, és használatuk további bűncselekmény elkövetésére sarkallhatja őket. Fontos, hogy ezeket az információkat elfogadják, és önszántukból tudjanak nemet mondani, mert erre nem kényszeríthető senki.

Új drogok is megjelentek a piacon

Az egyébként is komplex helyzetet tovább súlyosbítja, hogy olyan új típusú drogokat terjesztenek, amelyek nincsenek még tiltólistán, ezzel kijátszva a jogalkotást. A rendőrség törekszik a terjesztők kiszűrésére, de a folyamat sajnos újratermeli magát, ezért az ördögi körben a legegyszerűbb megoldásnak az látszik, ha az ifjúság felvilágosítására, a megelőzésre, az egészséges- és sportos életmódra helyezik a hangsúlyt.   A Ceglédi Rendőrkapitányság és az Abonyi Rendőrs nyitott a problémák kezelésére, a folyamatos ismeretek átadásával próbálnak segíteni, hogy a gyerekek jól döntsenek, ha a droggal találkoznak, és kevesebb atrocitás történjen a szórakozóhelyeken, melyben a lakosság és a szórakozóhelyek tulajdonosainak javaslatait is várják.

Tudósított: Darányi Erika
Szilágyi Tamás képriportja

Fontos telefonszámok:

A járőrszolgálat éjjel-nappal hívható telefonszáma: 06-30-277-31-85
Abonyi  Rendőrőrs: 06-53-360-152
Ceglédi Rendőrkapitányság: 06-53-310-066

Körzeti megbízottak elérhetőségei:
Polyák Zoltán r. ftzls. Abony Körzeti megbízott  tel.: 06-70 335 29 40
Ondok Zsolt r. ftőrm. Abony Körzeti megbízott tel.: 06-70 328 25 78
Bálint Ádám r. ftőrm. Abony Körzeti megbízott tel.: 06-53-360-152

Iskolarendőrök: Kapás Béla (Tel.: 06-70/945-9118) r. tzls.: Somogyi Imre Általános Iskola és a Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola
Polyák Zoltán r. ftzls.: Gyulai Gaál Miklós Általános és Művészeti Iskola
Ondok Zsolt r. ftőrm.: Montágh Imre Általános Iskola   

SÜRGŐS ESETBEN HÍVJA A 107-ES, VAGY A 112-ES INGYENES SEGÉLYHÍVÓ TELEFONSZÁMOT!


   
Hozzászólás: 0 Írta Sajtóreferens  /   2016.május.30.hétfő - 10:24:41
Nyomtatóbarát változat email valakinek