POZÍCIÓ --->   Hírek


imgp0404.jpgIdén 14. alkalommal került megrendezésre a Coop Rally verseny, amely nyolc kelet-magyarországi települést érintett.
A futam szeptember 4-én indult Szegedről és szeptember 5-én ér véget Hajdúszoboszlón. Abony a negyedik állomás volt. A versenyzők Felsőlajosról érkeztek a városunkba.
Az újonnan megnyílt abonyi Coop előtt a megjelenteket Abony város alpolgármestere, Dévainé Kazinczy Sára köszöntötte, illetve Földi László, országgyűlési képviselő is mondott beszédet.
A rendezvény célja, hogy felhívják a figyelmet a magyar termékekre. A versenyzők az abonyi épületnél felállított sátornál pihentek meg, majd folytatták az utat Hajdúszoboszlóra, amely az utolsó állomása volt a napnak.
A rendezvény további állomásai Kiskunfélegyháza, Nádudvar, Miskolc és Tolcsva.

Cikk és fotó: Jandácsik Pál
   
Hozzászólás: 0 Írta Sajtóreferens  /   2019.szeptember.04.szerda - 19:08:52
Nyomtatóbarát változat email valakinek

chess-2410505_1280.jpgSzeptemberben kezdődik a Megyei Sakk Csapatbajnokság, melyben az Abonyi Sakk Egyesület idén is részt vesz, bízva az előző év 4. helyezésénél jobb eredményben.
A bajnokságra való ráhangolódásként került lebonyolításra augusztus 31-én egy 9 fordulós villámverseny az abonyi művelődési házban. A verseny végig kiélezett volt, és csak az utolsó forduló döntött.
Az első helyezést a csapatba frissen leigazolt Tamás Mihálynak sikerült megszereznie 7,5 ponttal. További díjazottak a helyezések sorrendjében: Bálványos István, ifj. Lőrinczy László, Molnár József és Csolik Ferenc.
Köszönetünket fejezzük ki Mészáros Vendéglőnek a támogatásért!
 
Az abony.hu-nak beszámolt: Bálványos István
Kép forrása: needpix.com
   
Hozzászólás: 0 Írta Sajtóreferens  /   2019.szeptember.04.szerda - 18:36:50
Nyomtatóbarát változat email valakinek

Hírkategóriák